SZÖVETSÉGI KÉPVISELÖK TANÁCSA

Nagyvárad, Fekete Sas Palota, Egyesülés Tér 2 - 4


Lakatos Péter


Képviselő

+40.359.463.131

lpeter@rdslink.ro

Curriculum Vitae ↓


1952 február 19.-én születtem Bánffyhunyadon (Kolozs megye). Apám gyógyszerész, anyám magyar történelem szakos tanár volt. Három testvéremmel együtt szüleimtől leginkább családszeretetet, egymás segítésének fontosságát tanultuk meg. Szép gyermekkorom volt, szinte minden nyári vakációmat nagyváradi rokonaimnál töltöttem, megszeretve ezt a várost. Elemi és középiskolai tanulmányaimat Bánffyhunyadon, magyar tagozaton végeztem. Az érettségi vizsgát követően 1970-ben sikeresen felvételiztem a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskolára, ahol 1973-ban államvizsgáztam kitűnő eredménnyel. Ennek köszönhetően Nagyváradra kerültem a Bihar megyei tűzoltósághoz, ahol több mint 1500 tűz oltásánál vezettem, irányítottam a vonulós egységeket. 1976-ban elvettem feleségül Böndi Katalin fizika tanárnőt és ugyanabban az évben sikeresen felvételiztem a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaságtudományi szakára, ahol 1981-ben sikeres államvizsgát követően közgazdász diplomát szereztem. 1978-ban született Melinda leányunk, majd 1981-ben Levente fiúnk. 1985 végén mint derült égből a villámcsapás úgy ért feletteseim közlése, amely szerint felsőbb pártutasításra átszervezik a tűzoltóságot és én magyarként Biharban nem folytathatom pályafutásomat. 1986 januárjától a Sinteza vegyipari vállalatnál tűzvédelmi előadóként kezdtem, majd irodavezető, osztályvezető, később kereskedelmi igazgató lettem a privatizációs eljárások során az anyavállalatból kivált Sinteza-Color festékgyárban. 1997-ben szakmai viták következtében (utólag bebizonyosodott, nekem volt igazam) a vállalat igazgató-tanácsa megvonta tőlem bizalmát és akárcsak 1985-ben ismét elölről kellett kezdenem mindent. Családi vállalatot alapítottam Interprotect néven, kamatoztatva az addig szerzett tapasztalatokat. Eleinte mindent én végeztem, az árubeszerzést, az eladást, furgont vezettem. Ahogy nőtt a forgalom, úgy nőtt az alkalmazottak száma is, így több időm maradt a politikai tevékenységre. 1999-ben a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnökének választottak, majd 2000-ben Bihar megye alprefektusának neveztek ki. Ezt a funkciót 2001 februárjáig töltöttem be. 2001 áprilisában megválasztottak az RMDSZ Bihar megyei elnökévé. Ugyanezen év szeptemberétől ismét az Interprotect kft igazgatója voltam 2004 novemberéig, amikor az RMDSZ listáin parlamenti képviselői mandátumhoz jutottam. Jelen pillanatban is ez a státusom. A Képviselőház két bizottságában, a költségvetésiben és a gazdaságiban tevékenykedek. Ezzel egyidőben a Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fórumának gazdasági albizottságában képviselem az RMDSZ-t.