SZÖVETSÉGI KÉPVISELÖK TANÁCSA

Hogyha tömören, egy szóban kell megfogalmaznom közéleti hitvallásomat, akkor mindig azt mondom, hogy: Építeni! Építenünk kell „kőből és fából házat, igéből várat”. Merem hinni, hogy van még bennünk annyi bátorság és romantika, hogy álmondjunk egy világot magunknak, és rendelkezünk annyi hozzáértéssel és kitartással, hogy fel tudjuk ezt építeni; nem utópiát, hanem azt a világot, amelyikben otthon tudunk lenni. Építenünk kell: utat, hidat, vizvezetéket és csatornát, iskolát, gyárat és korszerű farmot, és építenünk kell a társadalmunk. Nemzeti önképünk sokszor túlságosan fájdalommal telített, és dicstelennek érezzük a jelent, a dícső múltunkat sírató szenvedésben. Társadalmunk alakulásának sarkallatos kérdésének tartom, hogy a civilizációs és jogszemléleti polgárosulás, amit az 1989-es rendszerváltás tett lehetővé, valamint az anyagi polgárosulás, amit a gazdasági fejlesztéssel megteremthetünk, maga után vonja-e a nemzeti önképünk modernizálódását? Vallom, hogy a romániai magyarság számára létkérdés, hogy egy olyan önképet alakítson ki magának, amely lehetővé teszi a külső és belső kihívásokhoz való alkolmazkodóképességet, mert a harmadik évezred politikai öntudata nem épülhet visszahozhatatlan múltbeli vélt vagy valós dicsőségekre, és nem keresheti a társadalom és gazdaság által felvetett problémák megoldását "valahai erények kultiválásában".